Ferencesség

FERENCESEK, MINORITÁK, KAPUCINUSOK

Három irányzat mely egyetlen embertől ered: Assisi Szent Ferenctől.

Az 1500-as évek elején, Szent Ferenc Reguláját megtartva, a három irányzatot külön közösségként fogadtak el: 1517-ben a MINORITÁKAT és a FERENCESEKET (akiket akkoriban”obszervánsoknak” hívtak), akik a mérsékeltebb irányzat örökösei; 1528-ban pedig a KAPUCINUSOKAT, akik a szigorúbb vonalat követik

A ferencesség, mint az Egyház sok más mozgalma, olyan, mint egy forrás, mely az Evangéliumból fakad. Szent Ferenc nem akart mást, mint élő Evangélium lenni, és mint ilyen, példaként szolgált századokon át. Már életében csodálatos módon nőtt követőinek száma, halálakor pedig Itália minden régiójában és számos országban a Földközi-tengertől az Északi-tengerig jelen voltak a „Kis Testvérek”.

A szerzetesek közösségei köré családok, fiatalok csoportosultak – a jövendőbeli harmadrendű ferencesek – míg Assisitől Prágáig „Szent Damján szegény asszonyai” Szent Klára, Szent Ferenc „palántájának” példáját követték.

A harmadik évezred elején már nyolc évszázad választ el minket ettől a karizmatikus kezdettől. Sokszínű ferences közösséget látunk, melynek több ezer tagja van minden kontinensen. A forrás megdagadt és ezernyi patakba, folyóba, folyamba terjedt szét. A ferencesek történetében bőséggel találkozhatunk új alapításokkal és reformokkal. Csak a 19. században olyan 152 kongregáció született, amelyek a ferences karizmából táplálkoztak. A kölcsönös szeretet és párbeszéd mai légkörében, Szent Ferenc követői újra kitárulkoznak.

De felmerülhet a kérdés abban, aki ma Assisi szentélyeiben jár: hogyan lehet az, hogy ilyen sok különböző csoportja van a ferenceseknek?

Gondolhatunk itt az új alapításokra, mint a Megújult Ferences Szerzetesek vagy a Betániai Ferences Közösség. A kérdés irányulhat ugyanúgy az Első Rend három ágára: Ferencesek (obszervánsok) Minoriták, Kapucinusok. Hogyan és miért jutottak eddig a hármas felosztásig? A történelmi kézikönyvekben leírják a ferences rend útját Ferenc halálától egészen a 1500-as évek elejéig, amikor megalakul az Első Rend három családja (1).

Röviden összefoglaljuk a főbb történéseket, amelyekhez lehetséges magyarázatot is fűzünk: a ferences reformok sokaságában ezt a három családot úgy lehet értelmezni, mint három, egyetlen forrásból eredő irányzatot.

Ferences reformok: miért?

Mielőtt azonban a ferences Első Rend három főágának születéséről beszélnénk, fontos lenne magyarázatot adni azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy az Egyház szinte egy másik rendjében sem hajtottak végre sok reformot.

Ennek elsődleges oka mindenképpen a ferences karizma gazdagsága. A Lélek Assisi Ferencben von Balthasar (2) szerint „egy bepillantást adott a kinyilatkoztatásba”. Az egyik legjellemzőbb vonás éppen az a jelentőség, melyet Ferenc tulajdonított a Szentlélek tevékenységének minden követője életében. Amint a Regulában mondja: „A testvérek ügyeljenek arra, hogy, az Úr Lelke és annak munkálkodása az, amire mindenek fölött vágyakozzanak” (Szentesített Regula 10, 8 ) Nem egyforma utat jelöl ki mindenki számára, hanem engedi, hogy minden barát ráhagyja magát a Szentlélekre és kövesse Őt. Így van, aki a misszióra, van, aki a remeteségre, a prédikálásra vagy a szegények szolgálatára érzi elhivatottnak magát. Ami fontos, hogy olyan utat találjunk, ami követi Isten kifürkészhetetlen akaratát.

A második okot Szent Bonaventura fogalmazza meg. Harminc évvel Ferenc halála után, mikor egyetemes lelkész lett, a rendet rendkívül fejlettnek találta – már nem a kezdeti egyszerűséget értve ez alatt. Ferenc és az első követői – Jézus és tanítványai nyomán – a városokat, falvakat állandó lakóhely nélkül járták. Dolgoztak, hogy fenntartsák magukat, jó példát adva evangéliumi életükkel. E szerény gyökerekből az évtizedek során olyan rend fejlődött, mint a többi, állandó házakkal és szervezettel, egyre több lett közöttük a pap és a tudós, püspök, bíboros (Bonaventura maga lesz az első) még pápa is (IV Miklós1288-1292).

Hogyan ítéljük meg ezeket a változásokat? Bonaventura az Egyház útjához hasonlítja: „Ne zavarjon titeket az a tény, hogy a „Kis Testvérek” kezdetben egyszerűek és tanulatlanok voltak…Isten előtt megvallom nektek, hogy emiatt nagyra becsültem Szent Ferenc életét, mert hasonló az Egyház eredetéhez és fejlődéséhez, amely egyszerű halászok csoportjából született majd híres és tehetséges doktorai lettek” (3).

Az idő egy dinamikus felfogása ez, ami nagyon ösztönző, mert pozitívan értékeli a rend fejlődését.

Azt mondhatnánk: minél előbbre megyünk az időben, annál jobban megismerjük Isten tervét úgy az Egyházzal általában, mint a ferences renddel kapcsolatban.

Hogy viszont reálisan lássuk a dolgokat, el kell ismernünk, hogy a ferences szerzetesek nem mindig maradtak hűek teljes odaadást igénylő hivatásukhoz. Az emberi gyengeség miatt, a rend – legalábbis részben – olykor eltávolodott a Ferenc által áhított és megélt szegény és egyszerű élet igényétől. Ugyanaz a Bonaventura a rendnek címzett levelében kifogásolja a „fényűző épületeket” és „a végrendeletek után való mohó és civakodó kutatást” (4) amely a testvérek kényelmét szolgálja. Egy kortársa a testvérek sok épületét „a felszentelt élet szörnyeinek” nevezi (5).

Ferenc még élt, amikor elindultak ezek a fejlődések. Szavai, melyet élete végén mondott – „Kezdjük el, testvéreim, az Urat szolgálni, mert eddig keveset vagy inkább semmit sem tettünk” (1 Celano 103) – folyamatos visszhangra találtak a rendben, melyben így erőre kapott a belső megújulás. Gondolhatunk itt az Obszervánsok mozgalmára a 1300-as 1400-as években, olyan személyiségekre, mint Alcantara-i Szent Péter, Szent Teréz kortársa, vagy Szent Maximilián Kolbe-ra a 900-as években.

Azon túl, hogy a ferences rend evangéliumi életének egyfajta gyengülésére reagálnak, számos olyan történelmi csoportosulás van, amelyek válaszul szolgálnak a társadalom és az Egyház igényeire.

Már a 1200-as évek kolostorai, amelyekből a KONVENTUÁLISOK ága származik, új lehetőségeket nyújtottak az emberek pasztorálásában, akik szívesen jöttek a kolostor templomába prédikációikat hallgatni. A vándorprédikátorok, mint Siena-i Szent Bernát és Capestrano-i János, tipikus képviselői az OBSZERVÁNSOK, akik tiszta és lendületes választ adtak a nép tudatlanságára és léhaságára a nyugati Egyházszakadás után. A szigorú élet a remetelakokban és a pestisesek ápolása biztosította az első KAPUCINUSOKNAK azt a tiszteletet, ami miatt úgy tekinthetünk rájuk, mint a „nép szerzeteseire” és mint a tridenti reform megtestesítőire.

„Közösségiek” és „Spiritualisták”

Ferenc, a Regula első változatában gyakran idézett Jézus egységért való imáiból, utalva az egyetemes testvériség végső állomására, vagyis minden teremtmény Istenben való egységére (6).

A testvéreknek az egymás iránti szeretettel kell megvalósítaniuk ezt az eszmét (nem szentesített Regula 11). A szegénység, „melyben Jézus, anyja, és tanítványai éltek” (nem szentesített regula 9,5) támasz volt és út az egységhez.

Ferencnek fontos volt, hogy a szerzetesek – egyénileg és közösségben – „ne birtokoljanak semmit” (Szentesített Regula 6). A Regula végleges változatában, melynek meg kellett felelnie az egyházjogi kánonoknak, benne volt ez a megalapozás, (hogy az egység támasza a szegénység) de nem volt teljesen egyértelmű. A pápa által 1223-ban szentesített szöveg törvénybe foglalta a ferences eszményeket és szabályozta a testvérek életét az alapító távollétében.

Fontos szem előtt tartani azt is, hogy míg a ferences mozgalom csodálatosan fejlődött a Szent életében, addig a szerzetesek felkészítése nem volt megfelelő. Az első társai rendszeresen együtt voltak Ferenccel, és közvetlenül merítettek karizmájából. Azután, szétszéledtek a világban, és egyszerű, hűséges életükkel sokaknak mutattak példát, hivatástudatot ébresztettek. Kezdetben ezeknek az új tagoknak a képzése kimerült annyiban, hogy befogadták őket mindennapi életükbe. Hiányoztak a megfelelő felkészítés eszközei és rendszerei. Csak, mikor már több ezer szerzetes volt, 1220-ban vezették be a noviciátust mindenki számára.

Ezenkívül a távolságok is problémát okoztak: milyen elképzelései lehettek például egy németországi kolostorba vonuló új tagnak az eredeti közösségről és az alapítóról, akivel sohasem találkozott? Csak nagyon homályosak. Az eszmények, ideálok következő generációknak való továbbadása igazi kihívást jelentett és nem mindig sikerült a ferences mozgalom kezdeti buzgalmát megőrizni.

Ferenc evangéliumi eszménye már kezdettől fogva sok embert vonzott, de meg kell jegyezni, hogy nem mindenki volt képes azt megélni a maga teljességében.

A Lélek által fokozatosan ismerték meg a ferences üzenet egyes elemeit Bonaventura történelmi olvasatában. Az első ilyen elem a Regula. Az alapkérdés, ami a szerzeteseket Ferenc halála utáni három évszázadban folyamatosan foglalkoztatta, nem annyira az volt „hogyan járjunk Krisztus útján Ferenc példáját követve”, hanem inkább „hogyan értelmezzük a Regulát”, különösen ami a materiális szegénységet illeti. Ferenc már életében sok különböző irányvonallal találkozott szerzetesei körében. Halála után a Poverello (Szent Ferenc) egyre inkább másodlagossá válik a rendben, míg a Regula, amelyet a szerzetesek számára írtak és szentesítettek, állandó és egyre növekvő széthúzásokra adott alkalmat a testvérek körében. A „magasztos szegénységért” való küzdelemben gyakran elsikkadt a „szent egységben való élet” (Szent Klára regulája, 16. bulla)

A Regula értelmezési változatai a történelem folyamán három irányba indultak, melyek nyomán megszületett a három különböző csoport.

Az első válasz a „többség” válasza – az úgynevezett „Közösségiek” – számos pápai kinyilatkoztatás következtében.

Ferenc a Regulában magasztos jelzőkkel illeti a szegénységet. Meggyőződve arról, hogy Isten „a legfőbb Jó, akitől minden más jó származik” (3. lauda; nem szentesített regula 17,17) azt akarta, hogy szó szerint „ne birtokoljanak semmit”. Megtiltotta a pénz használatát: „Határozottam előírom minden szerzetesnek, hogy semmilyen esetben sem tegyenek szert pénzre vagy anyagi juttatásra közvetlen módon vagy valamely személy közreműködésével” (Szentesített regula 4,1).

Mikor a szerzetesek már sokan lettek, különböző igényekkel és véleményekkel, Ferenc halála után komoly kérdésekkel kellett szembenézniük a szegénységet illetően. Elfogadhattak pénzt alapvető szükségleteik kielégítéséhez és a kolostorok felépítéséhez? És ki lenne a tulajdonosa ezeknek az épületeknek ha az alapító azt írta a Regulában, hogy „ne birtokoljanak semmit”?

Mivel nem jutottak közös nevezőre, a pápához fordultak. Az 1230-as pápai bulla Quo elongati az első azoknak a pápai kinyilatkoztatásoknak a sorában, melyek utat mutattak a rendnek, miként kell értelmezni a Regula szavait. A Szent Szék birtokolná a rend javait, a szerzetesek pedig igazgatnák azokat a pápa nevében, a pénzzel pedig körültekintően bánnának.

Nem részletezzük e dokumentumokat. Elég, ha bemutatjuk a pápák e tevékenységének jó hatását: a pápai kinyilatkoztatás szerint megélve a Regulát, a ferences eszmét sikerült megmenteni a szerzetesek többsége számára és a rend biztos lehetett abban, hogy Isten tervei szerint működik. Ez a barátok nagy részének a véleménye, akiket 1200-as években mint „Közösségieket” ismertek.

A rend ez irányú fejlődése akkor ment végbe, amikor még éltek azok a társak, akik Ferenccel együtt adtak életet az új lelkiségi irányzatnak. A ferences írásokban találkozhatunk tanúvallomásaikkal, gyakran a következő formulával bevezetve: „mi, akik vele voltunk” (nos qui cum eo fuimus) Az első évek történéseit mesélik el, hogy életben tartsák a kezdetek lelkiségét. Nem utasították vissza a pápák kinyilatkoztatásait a Regulát illetőleg, hanem az „Úr lelkét és annak szent munkálkodását követve”, ahogy Ferenc emlékezetükbe véste, tovább akartak menni, és követni akarták az alapító ’Testamentumának’ intéseit: „sine glossa tanulmányozni a Regulát” , vagyis magyarázat nélkül (Testamentum 38-39) A pápa szerint a Testamentum nem kötelez, de nem is tiltotta meg, hogy kövessék Ferenc e tanácsát. Azokat, akik a lehető leghűebbek akartak maradni a rend karizmatikus eredetéhez – mint Ferenc első társai – „Spiritualistáknak” (7) nevezték.

A ferencesek történetének első évszázadában ez a két irányzat létezett a renden belül. Törekedtek a szegény életre, mindenki a saját stílusa és a konkrét lehetőségek szerint. A „Közösségiek” tagjai között viszont voltak, akik nem csak a rend eredetére tekintettek, hanem az Egyház helyzetére, ahová az idő múlásával került. Krisztus azt mondta Ferencnek: „Menj és építsd újjá házamat, mely össze akar dőlni”. A pápák és bizonyos püspökök a papi élet támaszát látták a ferences rendben. Az evangélium, amelyet hirdettek, meggyőző erővel hatott, mert életszerű alapjai voltak. Így szívesen bízták a barátokra a prédikálást és a keresztény nép lelkesítését. Hogy, viszont, ezeknek az elvárásoknak meg tudjanak felelni, fel kellett készülniük tanulmányok folytatásával és speciális képzéssel.

Így már szükség volt saját iskolákra, tehát könyvtárral ellátott kolostorokra, és egy ’scriptoriumra’ (nem voltak még nyomtatott könyvek). És ahelyett, hogy elmentek volna a plébániai templomokba prédikálni, inkább a kolostor templomába hívták az embereket. Hogy mindezt lehetővé tegyék, szükséges volt a Regula bizonyos előírásaiból engedni (például ami a pénzhasználatot illeti).

Azok, akik a pasztorálásból fakadóan a Regula egy kevésbé szigorú olvasata mellett voltak, fokozatosan egy harmadik irányzatot fognak képezni a ferences renden belül.

A három irányzat

Eddig csak nagyvonalakban vázoltuk a szerzetesek három különböző véleményét a Regula értelmezésével kapcsolatban:

a Regula a pápai kinyilatkoztatások szerint, melyet mérsékelt értelmezésnek nevezhetünk (a „Közösségiek”);

a Regula bizonyos engedményekkel, az úgynevezett tág értelmezés;

a Regula Ferenc Hagyatéka szerint, ez a szűk értelmezés (a „Spiritualisták”).

Ez egy fokozatos folyamat, amelynek nyomait már Ferenc utolsó írásában is megtaláljuk. „Testamentumában” azok ellen a testvérek ellen szól, akik „mernek bebocsátó levelet kérni a pápai udvarba” (n. 25) és „akik magyarázzák a Regulát” (n. 38), míg a szent azt kívánja, hogy a testvérek „egyszerűen és magyarázatok nélkül értelmezzék a Regulát, úgy ahogy azt az Úr adta nekem” (n. 39).

Az első folyamat örökösei lesznek a tág értelmezés képviselői, a második csoportot pedig a mérsékeltek alkotják majd, a harmadik utat pedig azok járják majd, akik a szent barátai, és mindazok akik az ő példájukat követik.

Érdekes és hasznos lenne nyomon követni azokat a történelmi eseményeket, amelyek e három irányzat kialakulását és konkretizálódását ábrázolni tudják. Beszélhetünk Angelo Clareno-ról, Casale-i Ubertino-ról, és a spiritualisták más képviselőiről; Giovanni della Valle-ról, Spoleto-i Gentile-ről, Paoluccio dei Trinci-ről, és az obszerváns ferencesség kezdeteiről; Szent Coletta-ról és a ferences rend franciaországi reformjáról; Pedro de Villacreces-ről és spanyolországi mozgalmáról; Konstanci zsinatról és az Ut sacra (1446) bulláról, mint a mérsékelt értelmezés autonómiája felé vezető út állomásairól.

Tény, hogy Ferenc halála után megpróbáltak egyesülni valamely elképzelés zászlaja alatt, de sem a rendi nagy káptalanok, sem a pápák nem vállalkoztak erre, ami azt jelentené, hogy az egységet az egyformasággal azonosítjuk. Csak mikor már megérik az a meggyőződés, hogy helyet kell hagyni – törvényileg is – a szerzetesek közti különbözőségeknek, akkor talál a ferences rend viszonylagos belső békére.

Az angol tudós, aki az események ezen olvasatát adta, arra a következtetésre jutott, hogy „a szívek egysége biztosabb lesz a rendszerek szétválasztásával” (8). (…)

És elérkeztünk a rend 1500-as évek eleji fejlődéséhez. 11 év alatt szentesítettek három irányzatot a Regula értelmezése szerint: 1517-ben a KONVENTUÁLISOKAT és a FERENCESEKET (akkoriban Obszervánsoknak hívták őket), a tág és mérsékelt értelmezés örököseit; 1528-ban a KAPUCINUSOKAT, akik a szűk értelmezést követték.

BEFEJEZÉS

A hármas tagolódás (a Regula értelmezése szerint) a ferences szerzetesek középkori történeteit tanulmányozva lett világos. Szükséges volna egészen korunkig kiterjeszteni a kutatást. Tudjuk, hogy a három rend független maradt, és voltak vitáik a következő századokban.

Az az általános benyomás, hogy a mai Konventuálisok, Ferencesek és Kapucinusok a II Vatikáni zsinatig élték a saját életüket saját környezetükben.

A kezdetekhez való visszatérés, ami főleg az elmúlt évtizedek eredménye, újra felkeltette az érdeklődést az alapító és a közös örökség iránt. Immár mindenki meg van győződve arról, hogy az egész evangéliumot és Ferenc minden szavát kell alapul venni, mint életideált. Elméletben mindenki elfogadja a „szűk értelmezést”. De látható, hogy a gyakorlatban mindenki inkább „tág értelmezést” követi.

A mi hermeneutikánk tehát segít megérteni a szerzetesek hármas tagolódásának eredetét, de nem kínál kielégítő értelmezést annak létezésére. Mindenesetre nagy lépés lenne előre, ha mindenki egyetértene abban, hogy Konventuálisok, Ferencesek és Kapucinusok ugyanabból a forrásból erednek és hogy csak egymást kiegészítve adhatnak ma vonzó képet alapítójukról.